Két csillag ragyog az égen, egyek ők már nagyon régen. Szeretlek, suttogják váltig, egyik te vagy, én a másik.

Két szív mely egy ritmusra dobog, két lélek mely csak együtt ragyog. Ezek vagyunk ketten, csak te meg én, szerelmünk soha véget nem ér.

Kell a föld, hogy legyen élet, kell a nap, hogy legyenek fények. Kell a határ, hogy ne legyen végtelen, s kellesz te, hogy boldog legyen életem.

Kértem az Istent, engedjen feledni, de az volt a válasz: Téged kell szeretni!

Kezem kezed nélkül: mint a virág illat nélkül. Ajkam ajkad nélkül: mint a reggel harmat nélkül. Üres vagyok nélküled, mint víz nélkül a tengerek!

Kicsim, csak azt szeretném megkérdezni, hogy nincs-e izomlázad, mert egész nap itt motoszkáltál a fejemben!

Kicsiny szívem érted dobban, úgy zakatol, majd felrobban. Ez a szív csak érted remeg, azt suttogja, nagyon szeret.

Ki az? Ó betűvel kezdődik, és borzasztóan szeret? Ó, hát az én vagyok!

Kis pillangó száll most az éjben, minden ember szemére álmot hoz szépen. Elküldtem hát hozzád, adja át a csókom, így csukódjon le a szemed, ajkammal ajkadon.

Kínzó vágy gyötör, hiányod majd megöl, nem bírom ki nélküled! Kérlek, szoríts magadhoz s csókkal mondd, hogy szeretsz.

Küldtem egy angyalt, hogy vigyázzon rád. De visszajött és azt mondta, hogy az angyalok nem vigyáznak egymásra.